Zas Lóránt: Kis ország
[Tisztelgés nemzetemnek]
Kis ország, ma lábad elé teszem
a szarvasok szeméből hulló
párát, ösvények útporából riadó
fürjek szerelmes surrogását,
viszem neked a tengereken
túli tájak méltóságát, hegyek
ködét, vízesések dübörgő öröm-
ujjongását, a maláj hajósok
fejére kötött kendőt, sziámi nők
hasán a ringó napsugárt, ott, azt
az emlékművet Asunciónban, a
fegyvert markoló kezekkel, hogy
ellenállunk, és nem adjuk meg
magunkat, hiába löknek térdre,
pacskolnak golyóval, a negyven
éve hirdetett hazugság szégyenét
rakom lábad elé, a halottak szavát,
akik szerettek, és akiknek sebére
köptek itt és máshol a világon,
a kínozottak torkából patakzó
szomjat, az éhesek kezét,
könyörgő öreg nénikék nehéz
lélegzetét, siratnak, gyászban
vannak. Eléd teszem a gyermeke
danáját, a hulló csillag hideg vasát,
a lázban égő utcán a holnapért
kiáltók himnuszát, hogy hagyjanak
már végre élni, és hagyják, hogy a
szerelmet hozzuk a Holdra, puskák
csövét betömjük, bombákat hordjunk
halomba, földet rája, kezekkel
láncoljuk megbonthatatlan, széles
ösvényt. Kis ország, tőled indult,
általad fiadzott.