Büki Attila: KLAUZÁL UTCA 30.

elnehezülnek önsúlyuktól
a mázas agyagedények
könyvek rajzolt címét
szürke por lepi
már rég megszökött
a cserépkályhából
hasábfa és fekete gyémánt
széttárt combokkal
nem dobog ÉGETŐ ESZTEREK szíve
nem jő hallgatni gyermeksírást
se rózsaszín mosolyt látni
Németh László és Pilinszky
Kháron ladikján Sipka Sándor
zsoltára sem hallatszik már
feketék a téli éjszakák
pedig ünnepi színűek a bútorok
a festményeken izzik a nyár
s az aranyló ikonok
úgy érintik az ember lelkét
hogy felenged mi ráhidegült

elnehezülnek önsúlyuktól
a mázas anyagedények
könyvek rajzolt címét
szürke por lepi
a professzor íróasztalán
s mindenütt a házban
tárgyai mint rég – – –
csak a sírás száll fel
a sírás a lélekben
nem tehet itt senki úgy
mintha nem fájna semmi sem

/Hódmezővásárhelyen, Sipka Sándor professzor egykori házában/