Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: GAZDURAM – 2016. MÁRCIUS

Keleti: csomópont, de a költőknek a Keleti csomó pont, ahová nem csak a vonatok, hanem a történelmi-emberi-költészeti szálak is befutnak.

Gazduram
 
a Keletinél arabok támaszkodnak egymásra, méregetnek,
mint jóllakott kobrák lustán, unottan,
prédának néznek, saját ösztöneikkel kérkednek,
bennem pedig üresség és eltökéltség,
van, amikor jó, ha nem állnak az ember elé…
 
mégsem egy filmben szerepelünk… de ez nem is baj.
jobb a békesség.
 
felhők felettem, acélszürke vigasztalhatatlan freskók,
s mi már tudjuk, hogy mi következik,
az ég málhája ezer kövér cseppel veti mélybe magát,
s ott állok mozdulatlan, az égi éjjeliőr rám világít,
halántékomon már a víz csorog.
a méltóság elégtétele a mozdulatlanság, az, hogy már többé nem menekülök.
 
talán azért, mert nem látom izgalmasnak, kalandnak az életet,
nyugalmunkat védem, s őrzöm a tátongó űrt, ami a világ és köztem formálódott…
távol tartom a szervetlen anyag győzelmét, a pökhendi flegma ürességet…
s mint egy Grált őrzöm, ami az enyém,
miközben kijelölöm a határaim
és védem
az utolsó töltényig…

    Jóna Dávid (2016.02.08)
 
Gazduram
 
A Keleti, de sokszor találkoztam vele,
átutazóban, mindennapokban, várásban,
buszmegállóban, parkolóban, csarnokban,
a talpam mindig szerelmes volt az útba,
kritizálom a várost, de szeretem,
a Keletinél a vonatok elindultak a szívemben,
de ahogy megálltak a vágányokon-
így áll meg valami a Keletinél is,
csomópont: erős kötelék, meg van kötve a figyelem,
kabátom hányszor szállt rajtam, mint madaram,
a nagy óriás pályaudvar tűr minket magán,
mint orrszarvú madarat,
a Keleti mindig megértette szerelmemet,
megértette utazási vágyamat a képzelet birodalmába,
nekem egy tiszta kép a Keleti:
az emlékek-csempéi leesnek róla: a hetvenes években
mikor rendőrök igazoltatták a munkanélkülieket,
a mostani helyzet,
behúzódnak a hajléktalanok…kicsit hajléktalan lett
maga a város is, eldobálva mindenfelé az értékek,
koldulják az épületek, az utcák az emberséget,
én mindig felnéztem a nagy órára,
hogy pici időmet meglássam benne,
hogy csodáljam, ahogy óriás mutatójának-karja
mindnyájunk idejét egyszerre emeli,
autóm utánfutó árnyékát húztam el előtte,
valóságunkban milyen erő rejlik: megemeltük vele
az egész Keletit, aztán ott hagytuk,
amit elvittünk belőle az mindig egy állapot volt-
amibe lelkünk öltözött, lelkünk: a kóbor kutya,
ahogy szagolja a várost, szagolja a pályaudvar lábát,
itt minden válasz: a forgalom, az érkezés, az indulás,
a menés, csak a lelkiismeret nagy kérdőjele lép be,
hogy megköszöntük-e a keletinek,
hogy évtizedek óta őrzi helyét,
életük tervrajzát talán csak a nála állomásozók
mutatják meg neki…

    Szentjánosi Csaba
 
Gazduram
 
Hú, gazduram, az én Keletim
nagyon más,
a járdákon köpések gyógyíthatatlan hegek
a flaszter résekben összebújt csikkek,
gyűrt buszjegyek,
legyen éles hideg, vagy lusta meleg akár,
kifejezéstelen arcú ember-ár,
hömpölyög; percenkénti akadály, blokád,
teregeti szét a téren az idő, amit a metró okád.
 
Ha találkoztam itt, sokat késtek,
ilyenkor apró vétkek duzzadnak jellemmé,
elkésett csatlakozások,
a megvalósult pillanat vált köddé, szellemmé,
s ha ilyenkor említem a tiszteletlenséget,
jöttek az ócska kifogások, vagy a flegma csend,
a zajos és büdös váróteremben,
mondd ez mit jelent?
 
A szellemvasút peron magányában
a soha meg nem érkezők tolongásában
csupán áldozatok vannak,
a masszában ez lehet az egyedüli megkülönböztetés,
olyan mint egy kevergő betűtészta-leves
benne a nepper, a koldus, a zsebes,
mert nekik is élni kell valamiből, a bőr
pedig vastag a képen, s az igénytelenségben
az a jó, hogy nem válogat,
Gazuram, ne a Keletinél szőjél álmokat!
 
Acetonszagú keresztnevek, őrláng nélküli szemek.
Mint a csiga, ami maga után húzza nyálát,
a sörös-húgyos nyom a padhoz vezet,
rajta félig dőlve, zacskók között egy kabátnyi nyomor,
dühös rád, hörög vagy talán nevet?

Ha onnan jövök, kezet mosok, zuhanyozok,
szájpadlásomon, az orromon érzem a keletit.
Talán a keletinél jobban,
úgy érzem, néznem, olvasnom kell valamit, hogy álmomban
se jussak vissza, ahol bűnözök, semmirekellők, elmebetegek…
mindig elvágyom, tudod, ahol mezítláb lehetek,
tisztaságra vágyom, harangszóra,
kilátásra a tóra… csendre, s egy levélre Tőled,
amiben írsz egy helyről, és érzem, hogy lelked szereti,
s ez a hely a valóságban nincs, igen, ez a Keleti.

    Jóna Dávid (2016.02.12) 
 
Gazduram
 
„köpések, csikkek, gyűrt buszjegyek,
blokád, szellemvasút peron”
igen tudom miről beszélsz Gazduram,
az ember lelke: átlátszó beton,
„koldus, zsebes, flegma csend,
büdös váróterem, őrláng nélküli szemek”,
igen: elrettentő valóság, amiben
a gyűlölet az emberrel incseleg,
 
mégis nem úgy látod Gazduram,
hogy ezek mind-mind lenyomatok,
figyelmeztetnek arra, hogy
lelkem városrészében én is ilyen vagyok,
hogy én is elhagyatott, nincstelen,
hűtlenséggel megtámadott áldozat,
aki mint vonat a vágányok között,
kiúttalanságai között válogat,
nem, nem, nem, nem, nem, nem
lehetek én is más, mikor ilyen a Keleti,
mondhatjuk rá, hogy nemes kurva,
mikor magát díszeiben illegeti,
 
de ez társadalmi kritika, mikor ráborul
Magyarországra a keserves történelem,
Tisza-Duna visszerein a véres fájdalomtól,
begőzöl a mozdony-szerelem!
 
De attól még a Keleti a Keleti, hogy
ilyenné tették az emberi állapotok,
„a sörös-húgyos” rétegek alatt hallom
ahogy Nagyapám a múltból visszacsoszog,
ahogy Botticelli-lányok égre teregetik hajukat,
a város karjaiba rohannak,
megérkezik a hajnal, leszállnak a percek,
új menetrendjei lesznek a falaknak,
ahogy a bőröndök egymáshoz dörgölődznek,
titkuk: számzárjuk,
a vonat két (a vonatnak 3 lámpája van)lámpájának fénysugarát,
a távolság leghosszabb hídjának látjuk,
nekem a Keleti nem csak egy irány,
hanem sors, találkozás, szerelem is egyben,
s nem azt, hogy ott mi van, hanem,
hogy én ki vagyok ott-borzadva tudomásul vettem,
nem régen jártam ott, lent is-fent is,
támpont nekem: hogy nem messze dolgozol onnan,
a legnagyobb mocsokban is az ember tisztaságát
valahogy el kell, hogy hordjam,
 
de a Keleti feláll, kiemelkedik, kihúzza magát,
ha szenvedve-ha örülve is, de figyel,
hogy kinek a soraira válaszolhat valamilyen
élet-zakatolású rímmel.
 
    Szentjánosi Csaba

szozattv


szozat a tiszta hang karitaszadventjpg 2017120492958 7 böjtecsaba mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf