Ásgúthy Erzsébet: Hiába űz idegen tájra

Jaj, öl a fény, s keserű lesz ott számban az íz zsenge virága.
Hiába űz idegenn tájra napfény-keresés, új bor vágya,

Hiába nem volt még az ég tán soha azúrabb, soha kékebb,
A déltől visszakövetelnek északibb, zordonabb vidékek.

Idegen lombok, vidám dombok, derűs egek, virágos kazlak,
Kísértő vágy távol varázsa … büszke kínban be megtagadlak!

Jaj, magyar bolyba keveredtem – fajomnak tán nincs is már célja?
Mégis valami nagy parancs köt, jobban, mint a bilincs acélja.

Zordabb a gond a honi tájon, fájóbb a hév, mely hajtja vérünk,
Igévé lesz a szó az ajkon, s nincs mérték itt, mely mérné bérünk.

Állunk a Végeken – mint vártán – a nagy Viharban, egymagunkba,
Megtépett tollal, csonka szárnnyal, kialvó méccsel ablakunkba.

Itt tart valami furcsa bánat. Hejh! Mégis itt és mégse másutt.
A sorsunk ez és mindhiába! … A fajtánkhoz nem vezet más út.

Sorsunk sebére ráhajolva idézzük fel Golgotás multunk,
Szentelt a föld, amelyből nőttünk, s majdan pihenni visszahulltunk.

Ekével, tollal, vagy kapával ássuk fel újra, szántsuk végig,
Hogy új legendák ágyát vessük anyaföldtől a kéklő égig.

                                                                                       1943

kopjafakhargita

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo