Czipott György: Őrtüzek

Reng dúlt idő, írmagja
ront, akárha cselvetés.
Szabatott napvégre-nap,
döglegyet teremni konc,
s angyal is, silány, kevés
tudású istentanonc.
*
Tán láncot kéne fűzni
csöndből. Pitypangvirágból.
Báránynak gyónni végre,
nem voltam és nem vagyok.
Romlás határa lángol,
perzselődnek csillagok.

Mozivászon az ablak,
csapkod, künn benőtte rács.
Villódznak tükörképek
nincsről, túlnancsodákról...
Kopott a szív, térdkalács,
vasak között a távol.
*
Fák, csahos kutyák elől
futnak, szik már a tenger,
rádpikkelyülnek igék.
Szószékre múltad alvad.
Ítélj, ha senki sem mer,
vádlód hisz meg se hallgat.
Rablánc csak, mit ma fűzöl
csöndből, pitypangvirágból –
merészeld hinni végre,
hogy voltál, amíg vagyok.
Ha mécs is, messzilángol.
Őrtüzednek csillagok.