Lengyel Tamás: Mondóka

Remegő roncs állványzatán
hatalmas hordó, hegy dereng.
Benn az ében csönd talaján
a sötét semmi elmereng.
Túl golyóálló falakon
jól megtömött erszény dobog,
s ha feneketlen a flakon,
csak akkor vagytok boldogok.
Rosszindulatú daganat
belsejében rút szél zihál.
Köpd le, üsd agyon magadat,
ki állatoktól plagizál,
te elfuserált rákfene.
Köpd le, üsd agyon magadat.
Vagy elpusztít majd, hiszed-e,
egy világmentő akarat?
Remegő roncs állványzatán
az undor hegye megremeg.
Egyszer csak kihalnak talán
a prototípus emberek.