Tóth Zita Emese: Hangtompító

Fejemben manit köt az ész.

Nyugi, nincs semmi vész,
múló hangok zúgnak bennem.
Koppan a kő.
Pillantás alatt kettéroppan a jövő.

Egyre jobban szorít a kötés.

Átkozott, fullasztó ölelés,
ezer meg egy igazság.
Nincstelen múlt.
Látod? Én megmondtam – elmúlt.

Kötelek tekerednek le kezemről.

Nem kezdődik újra elölről
a kétszer tompán élesedő baklövés.
Tövist hegyező rózsa.
Marad a kerti törpém a múzsa.

Fejemben masnit köt az ész.