Nagy Horváth Ilona: Premier plán

Holnap…
szürke gomoly a jós száraz ajkain.
Ma jól vagy. Ringat idegen fészek,
dülledt szemű avatott ítészek szájában
rántott hús a törvény.
De holnap…
holnap ki kell alakítanod
a rongyos kártyalapok közé
veszett jövőt.

Vállat von ránk a történelem.

A szövevény a fontos, az ember jelentéktelen,
negyedpókok szőtte fekete nyálfelhőkbe
ragad a kor.
Pedig számoltunk és számítottunk
legalább egymásnak
valamikor.

Örvény vagy.
Forgolódom benned,
nézd, mennyi felkavart hordalék,
ember –
locsogsz fülembe,
s leveted rögtön, mit faladra hordanék.

De víz a hangod, én már magamból alkotom magam.

A valóságot húzom takarómul,
ha fázni kényszerítesz,
s lázasan is túllátok hűvös cseppeden:
nem a kő, nem a víz forog,
csak a helyzet,
az ezerszer átkozott,
belső szabálynak szegülő muszáj.
Eléd hordom a világot:
nagytőke ölelte magánmezők elkerített zöld ölén
precízre nyírt idill,
amott hitelbe fúlt naphajú gyerek,
horpadt mellén súlyos nincssor és számtalan
„sajnos nem lehet”.

Ma jól vagy. De holnap,
holnap új premier, arcodon nehéz smink,
a jövőt kell
alakítanod.