Albert Zsolt: Éjszakai páncél

Megfagyott égitest az emeletes házak falai között,
beszorult hang vagyok a test lépcsőházi folyosóján.
Kitágult pupillák ragyognak esténként a tűzfalról,
mellkasomon csillagok, a tejút tüzében haladok.
Hazát vinni az emeletre, beültetni beszélgetések
futónövényeit, néhány bárányfelhőt a képkeretbe.
A postaládában denevér alszik, páncél a sötétség.
Az ébredés lassan felolvad a reggeli pirítós tetején.