Molnár Dávid: Közel

Nyúlkál felém hűvös csáp és szörnyű inda.
Közel vagyok. Emlékszem már álmaimra.
Itt vagy te is, megint fölszöktél a mélyből;
vigyél magaddal, hogy összerakj meg széttörj!

Színtér: ezek a romok, azok a pincék.
Furcsa liftek visznek. Föl, de nem el innét.
Por van – szeress –, prémes dögök vére szárad;
hazavinnélek – fölfalták a szobámat.

Ne fuss tovább, ott az a kis zug, oda bújj!
Akár e világ, emléked is olyan új
még; nézve nézlek, kimarom az arcodat,
halni ébredek, sosem voltál, most se vagy.