Kemecsei Gyöngyi: Vezeklés
Elhagyott,
bukott nők átkát hordozom.
Jönnek velem észrevétlen,
rámhagyott kedvesek
vakított szemében.
Kötések, vágyak.
Lepedőn hagyott véres cseppjeit mosom a múlásnak,
s oldom szövetbe száradt foltjait
minden árulásnak.
Vezeklés és irgalom kísérnek.
Ahogy botlok és lépek,
ahogy adom...
... adom magamból,
mit sohase kérnek...
...és csak viszem
- ölemben cipelem tovább -
minden eddig élt asszony
telesírt vánkosát.
Velük feszülök meg minden éjjel -
- kivéreztet engem az alázat.
Hordozok miattuk
sok nehéz szerelmet...
... de értük támadok fel
minden vasárnap.