Reke Balázs: Ptolemaiosz álma

azon az estén Ptolemaiosz felnézett az égre;
bele abba a nagy hullámzó feketeségbe.
sétált a fövenyen, sercegő lábnyomokat fúrva
a homokba. a hold és a csillagok keringtek körülötte.
fényük a lomhán dagasztó vízre csöpögött,
rá a hullámokra, és mögöttük csupán a tintakék horizont,
a nyújtózó éjszakával. a levegőben bomló hínár keserű szaga,
márciusi hűvös szél fújt. halfarkak burványt vertek a vízre.
csoszogott az öreg, kitaposott sarujában, siklószerű
visszerekkel a vádliján, csoszogott az éjszakában.
a víz néha partra csavart egy tajtékot…
hirtelen repedt ki a mennybolt, villanó szürke fény.
ki vagy? melyik isten? –
így az öregember…
de válasz nem érkezett; csak hamuszürke pernye szállt alá,
mint hóeséskor, pelyhekben, s köhögött majd
kivérzett a horizont. kesernyésre satnyult a lég.
akkor látta csak a tetemeket. vízből kifordulók,
püffedtek, szürkék és kékek, szemüregük néma,
nyelvük lilán dagadó marhanyelv –
és ott fekszenek a fövenyen az emberek
és velük együtt kutyák, macskák, az istenek bárányai,
az erdő vadjai, s csak a döglegyek élnek;
szopogatják életük lakomáját. őket nem zavarja
a nap, sem a nap helye, az égen hasadt seb.
Ptolemaiosz átlépett a holtak közt, el az erdő felé.
ott még szivárog a füst fák csonkjaiból, mint leégett fáklyák –
melaszfekete hallgatásba merevedve kushad minden;
hajtások, rügyek, apró ágak föntről lehullva porként
terülnek el, vázra foszlott őzek, ugrás közben eltűntek.
kiürült nyúlüregek, és látja az öregember, a rókaárnyékot
a sziklára feszülten. bomló hús savanyú szaga,
mint szájüregből a szuvasság, terjeng és viszi a szél,
szerteszét. még erős a fuvalom, hörgés lakik benne,
hallani a zöngésséget, az utolsó lázas sikolyban
a mássalhangzót. hideg acélcsövek északra mutatnak,
s lövegek talpára telepszik a halszürke porhó, házakon
nyitott barlangszájak, ha fülelsz hallod, hogy mállik
a mész, talp alatt csikorog a vakolat;
csűrök füstölgő romjai, füstölők hűlt helye,
csupasz tarló, fémes bordákra égett teherautó –
régen libákat is neveltek itt, meg járták a hársot
a méhrajok, dagadt, sárga lábbal, kevély potrohhal,
hizlalva királynőjük, s millió tojás-testvéreiket.
másodperc alatt vált éjre a nappal, nem szemerkél
az alkonyat, fordul a föld és vele fordul a hold,
a vízre szivárog szokottan, ezüstösen. minden fekete,
csak a tankhajó világít, ahogy zabálja még a tűz;
oldalra borult, és beléből a víztükörre barna páclé csöpög.
s odalent irányt vált, farkúszójával higgadtan csap
a nagy fehér cápa. hulláktól jóllakottan lekölykezi kicsinyét,
a kis fehér szörnyet, a magára maradt lagúna rémét –
köddé lett úszók, szörfösök és búvárok, lubickoló
lurkók riogatójának született. vedlő fogai árnyakba fúródnak.
Ptolemaiosz felébredt. reszkető, verítékes keze
törzse alatt elernyedt. szája száraz, akár minden álmodóé.
szíve hangosan zörgött. és a pineák alatt felmordult
egy hegyi oroszlán. öreg szív sokat kibír. oldalra fordult,
magára húzta a takarót. magzatként gömbölyödött.
tovább keringett körülötte a nap meg a hold
meg a reszkető szemű csillagok.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf