Tóth Zita Emese: Odakinn

Odakinn rózsaszín hajzuhatagot fest az égnek a Nap,
majd ébenre sírja magát egyetlen dühös perc alatt,
kérges ujjai között sötét vattafelhőket gyúr a Hold,
összegyűrt, fekete csomagolópapír a mennybolt.
Pupilláimban ütemtelenül táncol a sötét,
íriszeimen könnycseppekként remeg hajnali a fény.
Súlytalanul gördül le arcomon minden szívzörej,
ver a zápor, talpam alatt sáros akvarell.
Tüdőmből kapkodva szökik a levegő,
minden mozdulatom lassú, remegő.
Ázottan, csikorgó fogakkal kap el a napsugár,
arcomat simítja, majd vállaimra száll.

Még ütemet téveszt és bele-bele bóbiskol a Nap,
de lassan ébred, arany loboncát fonja egy tölgyfa alatt.