Dóczi Székely Gábor: XXI. század
Váci Mihály emlékének
Ez az örök kettősség…
ezek vagyunk mi.
Kezünkben bármi holmi
hiányos bőség.
Szívünk Janus-arcú kincs:
gazdagon szegény.
Mert csak látszatra szerény,
s a sápra kacsint.
Létünk templomaiban
kofák rajzanak.
Álca a fény, éj a nap.
Sorsunk, hogy baj van.
Nincs, kinek a tenyerén
megbújni idill.
Luxuscikk lett a nihil,
s kvarknyi a remény.
Érzelmek vannak, buták,
szerencsétlenek.
Fejünk fölött tét lebeg:
A szép új világ.
A szellem s a szerelem?
Ettől sem lesz nagy.
A narratíva elhagy,
a szó rejtelem.
Óriási szellemek
lobbantak itt el.
S hiába győzték hittel,
a föld eltemet.
Nem jut ama országba
senki fia sem?
Lerogyunk itt egy priccsen:
tenger-nép, s árva.
Mégis miénk az élet.
Nem, nem hasztalan.
Fázó lelkünkre paplan…
isten-kísérlet!