Serfőző Attila: Ábránd
Ott maradt, ahol volt,
a simára ázott fényben,
tenyere, mint a Hold,
a végtelennek int,
míg odakint remeg a jövő,
benne vonalak törnek,
állomások, és
hófútta csöndek.
Jégcsapból cseppent álom
hevítette,
és a rendtelenség ereje,
üvöltő tengeren hajózott
a széllel szembe.
Lelkébe árkot véstek,
rozsdállt szerelmek nyomát,
most vágtat roppant szelleme,
a világegyetemen át.