Tóth Zita Emese - Átmenet

Talpam alatt kéken éneklő jég roppan,
majd, ahogy olvad, keveredik a sárral
meg némi melankóliával, hogy eddig tartott
a tél szebbik fele, ezután jön a lucskos,
mocskos, a hétköznapjaimon is lábnyomot
hagyó rész.
Hideg szél fagyasztja a mégis arcomra ült,
eredetileg csak futó gondolatokat.

De legalább azt, hogy a kezem
megállás nélkül remeg,
az időjárásra foghatom.
Pedig csak elvonási tüneteim vannak
nélküled.

Régen nyugtató zöld keretbe zárt az egyedüllét,
mára ugyanezt csak magánynak hívom.

Aztán az utcasarkon vagyok,
félkört írnak le lépteim,
s az ég felé nyújtózkodó betonlámpák sárgája alatt,
egy másodpercre, úgy éreztem, kisütött a Nap.

Ajkaink összekeveredtek,
mint még kirakatlan puzzle darabok..
Segítek, én a hozzád illő vagyok.