Farkas Gábor: Két másodperc
.
Csupasz ujjal mutat rám az este,
csillagok közt egyedül vagyok,
sétálok a kihalt koszos utcán,
céltalanul követ rugdosok.
Csak úgy pattog, fürgén porban táncol,
olyan frissen, üdén hempereg,
széles folyó keskeny hídján állok,
kopott kövem zuhan, s integet.
Két másodperc s elsüllyedt a mélyben,
búcsú nélkül végleg távozott,
egyszer talán felcsillant a fényben,
ez volt minden, társam elhagyott.
Azóta is keresem az éjben,
azt a társat, ki ott elveszett
vannak kicsik, vastagok és véznák,
az igazit sehol sem lelem.
Vak vándorként járom a világom,
térköveken búsan ballagok,
rám tekint egy könnyes szemű angyal,
pislognak a fénylő csillagok.