Szemlér Ferenc: Szabadság

Nagyapámnak vagyona nem volt,
de sisak s kard volt címere,
úr volt, kemény főszolgabíró,
és óvta még a vármegye.
Két fia mérnök lett és ügyvéd
és tanítónők lányai
s büszkén jártak az ősi névvel:
„alsólendvai Lendvay”.

Gyermekkorom legszebb vidéke
még most is az a csöppnyi szász
város, minek nevét leírni
nem engedik, de rátalálsz,
ha a térképen elmerengve
ujjad ide s tova teszed
és megkeresed azt a helyet,
ahol Petőfi elesett.

Gyakran sétáltam nagyapámmal,
hányszor fogott meg már az est
a sétatéren, temetőben,
vagy ott, ahol a kis Segesd
patak a Küküllőbe ömlik
s kitágulnak a partfalak…
de mégis legjobban szerettem
a Várban a fenyők alatt.

Ott óraszámra üldögéltünk
egy-egy szúrágta fapadon,
nagyapám mesélt, magyarázott,
s én figyeltem hallgatagon,
aztán megindultunk az úton,
melynek szélére rács vigyáz,
ki térre, hol egy szoborra
vigyázott a vármegyeház.

„Látod fiacskám, ez a Költő
ez a szabadság bajnoka,
ott esett el, azon a síkon,
ezrekkel szemben egymaga,
szobrán száz nyelven írva verse,
hogy értse idegen s rokon,
e szobrot néki mi emeltük,
utódai, a büszke hon.”

A szobrot néztem és a síkot,
amint a völgyben szétterül
s a vers zengett, magától zengett,
magyarul, szlávul, németül,
nem értettem, de mondogattam
én is: szabadság… szerelem…
S üres ablakszemekkel nézett
ránk fentről az ülésterem.

„Hős volt ugye Petőfi Sándor?
bátor volt ugye, nagytata,
ugye megküzdött a kozákkal
és ugye nagy volt a csata?”
„Nagy volt, nagy… többé sohse látták…
de győztünk mégis és a nép
még ma is várja, visszavárja
hősét, költőjét, istenét.”

Csend volt. Lenn a fejéregyházi
síkságon szántott egy paraszt,
lassan mozgott, sokáig néztem,
de alig mozdult egy araszt,
a szobor ujja mintha épen
rámutatna, de kívülem
sem a szobornál, sem amott fönn
az ablakból nem látta szem.

Aztán sötét lett. Lassú lépttel
megindult velem nagyapám,
gondolkozott, talán a szobron,
tán a szabadság bajnokán,
mert néha-néha megvidámult
s gyorsabb menésre sürgetett,
hátunk mögött eltűnt az éjben
a szobor és az épület.

Otthon kékbársony díszkötésben
egy verseskönyv került elé,
betűztem csupa tiszteletből,
mert tudtam: ez a könyv övé
s megint olvastam: a szabadság…
a nép… nagyapám ásított
s a falakról komoran néztek
az ősök és ármálisok.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf