Deák Mór: MÉG EGY LEVÉL A KIKÖTÖBŐL

Úgy, mint a lábszag a matrózszálláson,
úgy itat át a tántorgó kikötők fényei közt
hontalan vágyakozasod: ne fuss.
Megvár a másnaposság.
Keres a víz. S a cápák uszonya
az égre mutat, mint templomtornyaid.

Milyen imákat keresel
egyre keserűbb legyintéssel?
S lesz-e meg új fájdalom
bűneidet meggyónni?

Keres a víz. A horgonyláncot
tajtékok táncolják körül,
mint téged a feloldozás: ne fuss.
Megvár a múltad is.

Mert neked már minden béke
a belenyugvás békéje:
kicsorbult szándék
szikrátlan kövön –

s ahol egy katona sodródik végig az úton,
utanányúlsz a jövőből mégis
– reszkető kézzel, mint aki már
megtudott mindent a halálról.