Nagygábor Margit: Apám emlékműve
"Három hónap,
ennyi még az élet.
Adjon meg neki
mindent, amit csak kér.
Megérdemli, Gyuri bácsi
jó ember volt" - mondta
kimérten az orvos,
a mosoly arcomra fagyott.
Kitámolyogtam a rendelőből,
zsebre gyűrtem a papírokat.
Apám, a váróteremben
szelíden ült egy széken,
s újságpapírból gondosan, egy
aprócska hajót hajtogatott.
Mellére bújtam,
mint kislány koromban,
nem ütött meg sosem, igen,
jó lélek volt, embert sem ölt,
s a gyilkos háborúban
lövészárkokban bujdokolt.
Mikor utolszor láttam élve
megadón feküdt a hordágyon,
mint Jézus a kereszten,
ártatlan szemében rémület.
"Aztán légy férfi!"- súgtam
bátorításként fülébe, s ahogy
néztem meztelen talpát,
egymáson keresztbe tett lábfejét,
a több ezer éves
szögek helyét kerestem,
s tudtam, bevégeztetett.
Apám úgy szenderült a halálba,
ahogyan élt, észrevétlen.
S kénköves tűzként sajgott
bennem a fájás... apám,
nem támad fel a harmadik napon.