Mécs László: A feltámadott Lázár tűnődése

Ki meghalt: már ne térjen vissza többet
s siralomház poklából, se sírból,
mert minden embert kérdőjellé döbbent.

És felkiáltó jel lesz sok-sok ember:
fölösleges lett! Úgy néz rá a Május
s a dús-emlőjű Nyár, mint a December.

Feltámadt ember kínnal kéri vissza
a szétbitangolt holmiját s pirul, ha
egy kérdőjeles arc válik komiszra.

Ó nem nagy dolgok – ám pár perce boldog
volt például bőrös vadászkalapja
alatt, míg félrevágta és rikoltott.

Hogy kérje vissza az új birtokostól?
a bicskáját, bakancsát, ócska háti-
zsákját, világjáró vándorbotostól?

S hogy kérje vissza nem egytől, de száztól
bútorzatát, kutyáit? Hogy terelje
lepkéit vissza, mint nyáját a pásztor?

Harangvirágok kék giling-galangját
hogy hajtsa vissza a lelkébe? Dúcba,
vagy szívbe hogy terelje sok galambját?

A méheit hogy hívja méhesébe?
Volt cimboráit koldus-asztalához?
S a boldogság Kék Madarát szívébe?

Én föltámadtam s minden arra döbbent,
hogy köntösömre már sorsot vetettek.
Aki meghalt, ne jöjjön vissza többet