Deák Mór: ALKONY
Az Ürgehegyen,
több, mint kétszáz
méterrel a tenger szintje fölött,
a pincékben hordó,
abban peniglen bor pihen,
nem tengernyi,
mert tengernyi csak abból van,
ami nem kell,
de azért tudja azt mívelni
a magamfajtával,
amit később nem nehéz megbánni.
Élhetnék másutt.
A Balaton szőke hullámai
bőrömet bizsergetik még most is,
s Leányfalu barna Dunája megborzongat,
ha arra tévedek.
Mór, Jászberény, Debrecen:
jó mag voltam,
csak föld kellett és napfény,
hogy gyökeret eresszek,
s bár nem maradtam
hosszasan sehol
sok ősz sok levelemet
sokfele szórta már.
S most, hogy itt,
Ürgehegyen talál a hajnal,
s nem lázas remegésből
riadok fel csatakos halántékkal,
megköszönöm a rigóknak az ébresztőt,
s a macskának,
hogy nem bántja őket,
kikelek az ágyból meztelenül,
hogy szemügyre vehessél, Uram,
s nekilátok napi teendőmnek,
ami számos,
hogy este leülhessek verset írni,
míg poharamból lassan
kivöröslik az alkony.