Fülöp Kálmán: A legszebb zene

Egy hang
a sötétben,
szomorkás,fúrcsa
játék,egy
beépített mikrofon
az agyban,indítja
némán álmaim tüzét,
s a szétfeszülő
vágyat önmagamban.

Szürkés a hajnal,
s összekuszált
sorok közt árva lelkek-
kedves-mosolyok minden
leírt sorban,amelyek
olykor engem ünnepeltek.

Vérmes szememből
kiszakadó ködfólt,
sokszor lengte be
éveim múlását,
pedig kitartón
vigyáztam lelkemre,
titkoltam,olykor
szívem dobbanását.

Vállamra hulló
a csillagfény, s a hajnal,
kiszáradt ajkán
az elmúlás mérge-
mi az mi fájó,
s mit igér jövendőm-
hány mérföld csendjét
nyelik el az álmok,
míg rátalálok
a legszebb zenére?