Gavallér János: Vesztegzár alatt

Szobám szűkül, s én falfehéren
remegek, beszegeltem a szívem,
a kínokat már nem is érzem;
szikkad testem a magány-kereszten.

Nem kopogtat be hozzám senki,
ajtóm karantén-szigetelésű,
többrétegű, piros pont virít,
tán vesztegzár elszigeteltségű?

Érintés nélkül vágyakozva,
magamra szegezett fegyverekkel
háborúzok az okozóval;
Vajon ki, és miért? Ki és miért?

Belém szeretet végítélet
szorítja torkom kíméletlenül.
Ajtót, ablakot beszegeztem;
senki sem juthat be véletlenül.

Csak majd, aki vérző szívem,
csak majd, aki ki akarja vinni,
ebből az elfajzott pokolból,
csak lesz majd ember, aki kivisz.

2021.03.23.