Kemecsei Gyöngyi: Odabent

befelé tartok
kapuk csapódnak mögöttem
s én súlyos hangokat
hagyok odakint
mondani vágyom
még fájnak a csendek
de néma perceim
már engem keresnek
lüktető vénámban
dobban csak a szó
néha elakad
suttog csak
dadogva
fojtva
fuldokolva
de nekem mindig hallható