Szabó Lajos: Úton
St Louis 90
láttam egy filmben
ahogy tű karcolja a bőrt
és parancsolatokat váj belé...
semmi sincs ami eltakar
és nem a sár
ami nyomot hagy
a lelkeken
pedig ezt próbálják
pumpálni belénk...
nem fogok hazudni
a szemétbe jutott álmokról
az is a miénk lesz hidd el
ahogy Jézus
amikor a tetőről figyel
véres szemekkel
egy ott felejtett keresztről...
a bármilyen agyak
a jelentéktelen tárgyak
soha nem voltak annyira tompák
mint inkább...most...
nem válhatunk éles pengévé
úton a pokolból
a mennyország felé
mert az nem egy kitaposott út...
zöld táblák fehér feliratokkal
a vörös ég alatt
nem a szélcsend ami jellemző...
betadine foltok
az angyalok lehullott tollán
epillált pihék...
St Louis még kilencven mérföld
alkony
üvölt a kipufogó
reped a torka...
az ócska Volvo karcos szélvédőjén keresztül
látom ahogy leesik a Nap
és felém gurul
láva csíkot hagy maga mögött...
ki fogja kiszívni
sebeinkből a mérget
a rendszer hazugságai után
a lehetőségek behatároltak...
Júdás harminc ezüstjét
kijátszotta el
egy rulett asztal jobb oldalán
a holló vájja ki a szemét...