Zas Lóránt: A remény szonettje

A kioltott tüzek azok, amik ma égnek,
a mezőn helye van a rozsdásodó ekéknek.
Vasárnaponként ima szól, fogatlanok a vének,
ölyv köröz, borul a táj, az üszők elvetéltek.
Megíratott, hogy harmadnap feltámad és élhet,
a mennybe megy, és része lesz az Isten lényegének,
csillagok veszik körül, róla is szól az ének,
a magas és a mély használja írnak és fejéknek.
A fogantatás, a jászol megmarad,
jövendölésnek, hitnek és reménynek.
Aki a hegyre megy, annak a völgy zöldellő darab
és megmarad fészeknek, háznak, ahol élnek.
Kövek között is bódulunk, viszünk vizet,
felszántunk földet ágyásnak és vetésnek.