Schiffer Attila: Futótűz, nyomokban
Első látásra lobbanó láng ( vagy a vér űz? )
de mélyebben belénk égett, mint hittük volna:
szélhordta, elszórt parázsból indult erdőtűz,
mely maga előtt bármely vadont letarolna.
Emlékszem, talán fázva lettél enyém - ámbár,
a pillanatához örökké ragaszkodom -
tudhattad, akkor engem is teljesen átjárt,
ahogy láttam: boldogság ömlik el arcodon.
Nekünk szűkösre szabott órák alatt kellett
megélnünk közös életet - mely oly rövidke -
de Sorsmostohánktól ez az ajándék tellett:
boldog éveket fukar napokba sűrítve.
Mint hajnali tolvaj, osontál el mellőlem
( tudtuk már, hogy búcsúzni mindketten utálunk )
álomköddé váltál, mint könnyek a szellőben;
's csak bennünk maradtak égésnyomok - utánunk.
Mint jégmezőn a tüzet; őrizlek magamnak
szívem üszkei közé rejtőzve, kedvesem
aztán, tudod; már csak az emlékek maradnak
fájdalommá hamvadva - végül majd ennyi sem.