Kónya Gábor Jeromos: Kerestelek

nappal és éjszaka
mint kopót a vér szaga
úgy hajtott a vágy
láttam száz halált
de az örökélet
vésett tenyerembe ráncot
s mikor már elvesztettem
a lángot a homlokom mögött
már csak az ösztönök
dübörögtek

kerestelek

égen s mélyen a föld alatt
lágyívű dombokon
tengereken - némán mint a hal
megküzdöttem a sivataggal
voltam ott ahol a magam fajta
csak balga vendég lehet
néhány hitvány pillanatra
és én aki már jártam
mindahány világban
sehol sem leltelek

kerestelek

vassal tollal szikével kézben
vágtam eret húst inat
omlottak előttem
rejtélyes sejtfalak
élve s holtan is boncoltalak
és hol csontig metszett késem
elvesztem egy üres miérten
bár nem tört meg kór
és nem fájt a seb
lábon hordtam ki pestised

kerestelek

száz Istent imádtam miattad
és tagadtam meg érted
harcoltam hamis csillagok alatt
néztem ahogy
templomom leégett
és a szent bálványokból
miként lesz salak
csak azért éltem millió évet
hogy egy szó süljön a számra:
hiába
kerestelek