Kardos M. Zsöte: Végül

Alkonyodom.
Vörösen csorduló fényem
elhagyott szavakba botlik,
sóhajokba, melyekből nem lett semmi,
gyászba, mit százszor legyőztem,
gondolatba mely nő, hív és felejt.
Nem minden volt kiábrándító,
akadt hűség, hála és bizonyosság,
szép szerelmek, boldog órák,
nem kísértett az örök vereség.

Vívódásomban gyönge és erős,
a halál nem több mint veszteni,
vagy hizlalni a kínt, nem túl hosszú,
ha enyhíti tudat, soraimmal kaszaboltam
bűnt is, savas méregből megmentőn
hangzott néhány melódiám.

Szépség bújik fénylő és sötét pillanatba,
szóba és szeretetbe akartam önteni,
ahogy végtelen röptű madár
párjának dalolja bizonyítékul az égen,
hogy minden hangjában neki mesél.

Sok tél fagyát, és nyár hőjét hordtam,
melyek barázdáit bőrömön viselem,
kacagó és síró lelkem ide kötözött,
most mégis egyre távolabbról nézem,
hogy hullanak mosolyok homályba,
léptem nincs többé, a végtelenbe értem.
Alkonyodom.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf