Barna Zsolt: A köd
.
Savanyú köd terjeng,
valami sűrű homály járja
át a házat ahol lakom.
A tejfölös - homályos
nyirkos csendben
mégis megszólal
sok kérdés bennem,
és válaszolni hagyom:
Vajon mikor ejtem ki
kezem közül a Kort?
Hagyok e magam után
vetetlen ágyat,
cipőmre ragadt sarat
és száraz faleveleket?
Parttalan szavakat,
strófákat, verseket,
és hasztalan kibontott bort?
...és kenyeret az asztalon
hagyok - e eleget?
Marad e utánam
valami fontos dolog,
vagy amit nem lehet,
de nem fejezhettem be?
Marad e a csend, vagy béke
gyermekeim szívében,
vagy dolgukká érnek
amit hátrahagytam nekik?
Visszályában vagy színében
de folytatják e az alapot
amit én már nem fedtem be?
Vagy azt ők sem merik?
Lesz e menedék egy kis lepke
mely vállukra száll majd?
Higyjék - e, újjászületünk?
Az utolsó mozdulat
akkor is ilyen ködlepte
nyirkos bánat lesz?...
...vagy egy ágyon fekve,
barázdált arcomra
néz az Isten...
...és ölelve betakar?