Fövényi Sándor: Követ a kőre

ezzel a verssel búcsúzom tőletek,
mert ezentúl sötétben élek mint a gyűlölet,
nem, nem adtam el magam, kinek is fájna,
ha nekem nincs, másnak még lehet kabátja,
de minek a lélekfojtogató forró láz,
mikor úgy érzem minden szó engem gyaláz,
úgy érzem a most, olyan akár a gyerekkorom,
szíjjal, botokkal, bántó szavakkal álmodom.

sosem kértem, és sosem ígértem semmit,
próbáltam az emberek között emberebb lenni,
de ha köptek, bizony nem töröltem, toroltam,
nincs ház, akkor is ha van, hát tovább vándoroltam,
ahogy öregedtem úgy gyűltek köröttem a dombok,
apám, sok ősöm már vadgesztenyelombok,
és láttam nevem fakuló arannyal a kövekbe vésve,
virág helyett köveket hoztam, követ a kőre téve.