Fülöp Kálmán: Léptei alatt sír a kő

2o2o karácsony estéjén

Nem véletlen-
felfal magányom,
börtönbe zár a félelem,

a sötét átfésüli
álmom,s a papiron
reszket kezem,

lassan kiég,mi
eddig annyi örömöt,
sok-sok jót adott,

magam sem tudom
mivé lettem,s azt sem,
hogy ki is vagyok,

napjaim szürke térbe
hullnak,s már meg
sem szólít az idő-

úgy meg tovább
rezzenéstelen arcal,
s léptei alatt sír a kő.