Szeredai Gruber Károly: A könyvtáros
Másoknak ünnep, nékem hétköznapom a könyv,
Mindennap száz fordul meg kezemen.
Címtározom, megszámozom, szakokba osztom,
S megsimogatom néha csendesen.
Ritkán történik ez. A könyv, a könny, az asszony
Könnyen megtéveszt, bízni nem szabad.
Páváskodón pompázik gyakran, ami talmi,
S ha gyöngy akad, ó, szent e pillanat.
Nem jut mindig időm felkutatni a lelket,
Csak röpke percig ismerkedhetem.
Fontos a cím, a csín, s hogy mikor jött világra
Az én beszédes-néma ügyfelem.
Az egyik karcsú, friss, szeplőtlen leányka,
A másik koros hölgy már, bús, poros,
De régi divatjamúlt pergámenes ruhája
Sugárzóbb, szebb tavasztól illatos.
Útjára engedem a lánykát, menj, kacagj hát,
S üdítsen mást selymes papírszíved.
Én elviszem magammal azt a régi dámát –
Jer! Együtt volt miénk a kikelet!
De akkor sűrűn födte szememet a hályog,
Vonzott a lány, ki könnyen karba zár,
Pedig te voltál minden: Szépség, otthon, álom –
A többi széthullt, mint a kártyavár…
Csak ritkán vallok így. A könyv, a könny, az asszony
Sokszor megtéveszt, bízni nem merek.
A fóliánsok sorja behavaz porával,
S nagy téli csöndben éltem elpereg.