Vámos Hang György: Vica* versa

mindig Őt kerestem.
ki, nem függött semmi kereszten,
-- hisz', csak én ácsolódtam Neki.
kinek, én sarjadtam fának,
kit, Ő rügyeztetett magának..
mindegy is,
-- élve-e, holtan.?
-- hisz' mindig is Tőle voltam!
tőlem fakadt, de Belőle szakadt, eredt,
mint megrepedt
magban
a „voltak”,
a moccanatlan holtak,
/múlt nyarak, tavaszok, őszök, telek.../,
a növekvő gyerek,
-- a halál.
akár a szár,
s rajta testnek,
a megeredt
levél fonákon az erek,
a „majd csak lesznek”,
az összegyűlt,
s már előre megözvegyült
zsizsegő kezdetek
Ő a lélek.
a szikra ívek, a fények
este…
-- az égbe szökkenésem.
Ő a testem.
Ő sikolt bennem,
roppan, mint a térdem,
ha elestem…
mindig Ő talál fel engem,
mindig Őt kerestem.
csak Őt lehessen szeretnem!
csak Véle vagyok Egyben!
Kedvesem!
Egyetlen Egyem!
-- "Szabadság! Szerelem!"