Szeredai Gruber Károly: Ködös éjjel a bécsi Ringen

Ma fájnak mind: A fáradt emberek,
Kilobbant fények, végtelen telek.

Ma minden álom koldusrongyban jár
S tavaszbeteg a sápadt napsugár.

Torz, tépett, gúnyos, éjbesejtő rém
Gubbaszt ma minden szájnak szögletén.

A rikkancs, rokkant, verklis, utcalány,
Mind égő, sajgó, könnyes nagy talány.

Szívem riadtan fölneszel s remeg:
Hull, hull reá a sóhajpermeteg.

Sok veszett élet vádat s vért szitál.
Ködmenyegző van. Bánatkarnevál.

Halk hazafájás, gyáva gyötrelem
Gyújt lankadt mécsest, némán, nesztelen.

Ó futni, futni! Vágyam felzokog
Utánatok hűs, békélt alkonyok.

Akácos utcák, csókzenés regék.
Megfogni egyszer még az Üdv kezét!

Didergő, ólmos, bás eső pereg,
S a Boldogság oly messze szendereg.

Nem keltik fel a selymes, lágy szavak,
Mik lelkem mélyén felaranylanak.

Vegyétek hát e vérző éneket,
Kilobbant fények, fáradt emberek.

Kit csók nem illet, testvér mindahány –
Aránk és Éj, az örök nagy talány.