Rév József: Túl a harmincon
Hej, dalos éjszakák, szerelmes reggelek,
Tobzódó vágyak, tervek, akarások,
Rajongó vágyak, őrült szenvedélyek,
Nem érezlek többé: csak emlékszem rátok.
Túl vagyok ifjúság fénylő álomlángján
Ígéretes terven, önfeledt varázson…
Kilobbant az álmok felcsapódó lángja
S csendesen melegszem pislogó parázson…
Hajamban a szálak ezüstre találnak,
Arcomon már ráncok kutatnak tanyát,
Szívem bensejében – álmokat kiűzve.
Borongó lemondás kelleti magát.
Tanulok alkudni… tudok már engedni,
Nem nyújtom már karom délibáb után,
Kialudt a vágyak csapkodó, vad lángja
Lassan megsötétült napsugár-ruhám.
Pislogó parázson apró tüzek járnak
– Elszállt sasok nyomán apró madarak –
S míg az ifjúságban ragadtak a vágyak,
Most már nem vezet más, csak az akarat!
Pislogó parázsnak rózsaszín a fénye,
Imbolyogva táncol kicsi tűzhely-rácson
S rózsaszínné válik elmúlt harminc évem:
Melegedni kezdek pislogó parázson…
Édes kicsi két fej bontakozik nékem,
Szőke hajak, kék szem, drága két gyerek,
S boldogan számolom rózsaszínű fényben:
– Lángon vett parázson oh mennyit nyerek!
Nekik a tűz még csak messzi, szép ígéret –
Nekem – elviharzott, gyönyörű, vad álom –
Ám kialvó lángom bennük folytatódik
Ha majd végsőt pislog kialvó parázsom…