Nagygábor Margit: Kötelék
Láttál -e már
keletlen kenyeret?
Olyan az idő is.
Úgy morzsalékol,
szenvtelenül,
apró darabokra,
mintha öröktől fogva
ez lenne a dolga.
Mit bánja, hogy szívem
életed keresztjén,
sohsem volt
kínban megfeszül.
Folyik a vérem.
Csordogál.
S madarak isszák fel
hajnalonta.
Trillájuk, szemed tükrében
lángként felizzik, s te
csörtetsz szavaid erdejében.
Érints meg engem!
Látod? Így itatlak!
Elfolyó vérem,
mint az idő is, gúzsba köt.
S Benned kinyílik, tűzvirágom.