Fövényi Sándor: Meghaltam
meghaltam, mert ráértem éppen,
és semmi más dolgom nem akadt,
de nem volt több hely az égben,
maradt a játszótéri ócska pad.
hevertem ott mozdulatlan,
hajam borzolta a szél,
nem volt benne semmi szokatlan,
csak szememre ráalvadt az éj.
emberek jöttek mentek,
néha köptek, vén csöves,
élve örültem volna a kegynek,
hogy poharamba csendül pár boldog ötvenes.
hirtelen felültem,
azt hiszem egész álom volt,
de szerintem addig repültem,
míg megittam hat liter nejlon bort.
tudom, már a halálnak sem kellek,
húsom döglegyek hiába köpik,
legjobb lesz ha élve eltemetnek,
nem kell egészen csak köldökig.
így enyém a lent is fent is,
lábam pokol szemem éden,
szétszakadok egyszer úgyis,
virág rajtam vörös vérem.
mert nincsen föld mely befogadna,
úton vagyok mióta létezem,
szám a jóllakottakat fosztogatta,
még Isten sem tudta, hogy éhezem.
sovány lettem csontom csörömpöl,
de csupán a játszótér hallja,
fejemen szikkadt jég dörömböl,
baloldalam a szívem kimarta.
lyuk lett hát a baloldalon,
az életnek nevezett golyó ütötte,
a szív nem kis vagyon,
mégis mindenem lehűtötte.