Szele Anna: Elköltözve

akkoriban még szerettünk élni
és szerettük egymást is
a belvárosban laktunk
néhány utcára a Duna-parttól
folydogáltak a hétköznapjaink
szombatra mindig beszivárgott az utcai járdáról
egy-egy részeg vizelete és hányása a kapualjunkba
a házmesterasszony ilyenkor
sem hipózta fel a sakktábla-mintás kőlapokat
alig bírtuk tovább a bűzt egy légvételnél
a kukatárolóban ideiglenesen egy madárka testű néni lakott
háromszor másfél méteren
és egyharmadnyi vécéülőkét is birtokolt a közös budiból
nagyobb szükség esetére
ezeken kívül egy ládányi terület is illette
hozzá föld
miket sosem birtokolt
vasárnaponként a bérházból áradó sülő hús és leves illata csapta meg
némi dohszaggal elegyítve
a százvalahány éves gipszcímer-oroszlán orrát -
vajon hány család sorsára tekintett le az a fenséges fő
és emlékszel
hetente kétszer lezárták a teret
még az úttestet is telerakták vasakkal
azokra erősítették a ponyvákat
piacot csináltak
de mekkorát
középen a kofák
tojásaikon még a szar is igazi volt
a nyitott ablakszárnyakat mindig lefejelték
az ablak alatt elhaladva a népek
vitték a bőrüket a Dunakapu téri vásárra
a partra az ebeket
a gyerekeket a templomba
emlékszem
nekünk is voltak kutyáink
gyerekeink
bőrünk is
de mi nem vertük be a fejünket a kifelé nyíló ablakszárnyainkba
mert másfelé jártunk
más irányt vett az életünk is
és templomba is alig-alig tettük a lábunkat
nem kerestük Istent
bennünk lakott
míg ki nem tagadtuk
megérdemelte
mert biz’a nekünk volt minden feleslegünk
hozzánk kopogtattak sóért
hagymáért
tojásért
zsírért
valamiért
jah
csak a szenvedésünket nem kívánta senki
azt nem is adtuk volna
az alkoholista szomszéd folyton verte
az alkoholista feleségét
nem ellenkezett szegény
jajongva sírdogált
ó hogy sajnáltuk
de sosem segítettünk
vékony asszonyka volt
s az ember erős
óh
hogy porzott
ha lecsapták a pince deszkatetejét
de a patkányok nem ijedtek meg a csattanástól
kövérek voltak
fénnyé merevedett a szőrük
a falak között feszült
a szárítókötélen átvetett tegnap
és vibrált a rettenetes holnapunk
jajongtunk mi is
óh
hogy sajnáltak minket
de senki nem segített
nem engedted
hogy kivigyék a kis testet
te cipelted ölben
- Máriaként pedig József vagy te -
halott sorsunkat
utána pár év keserv várt ránk
aztán elköltöztünk
az élet ma is ugyanúgy megy
de ahogy távolodik a múlt
szürkül
a Duna-part emez oldala
a másikon hagytuk a színeinket

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf