Áprily Lajos: Ismét viharban

Az út, amelyen itt oromra értem,
nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kő.
A szirt, mely durván megsebezte térdem,
nem nyugtató hely: villámos tető.

Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,
suhognak lenn a vén fenyő-sorok.
Hallom, heregnek Isten pitvarában
a lázadó felhő-komondorok.

Lelkem kibontom a szabad rohamnak,
szél tépi össze kurjantó szavam.
A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak
s a szélnek is szabadságszaga van.

Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,
itt állok, mint egy régi bujdosó,
s lihegve érzem táguló szívemmel:
mily szent a szent Petőfi-ízű szó!

Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,
sziklák echója verje rá a tust:
A hegy zenéje még egyszer fogadja
a búcsúzó, szilaj romantikust.

Leszállni? – Messze lenn, amerre jöttem,
egy foltra még az Isten fénye süt.
Állok, míg megzúdul a menny fölöttem
s arany dárdával egy villám leüt!

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf