Albert Zsolt: ELALVÁS ELŐTT
Mert folyton hajnalt akar,
vörös tetőkön ezüst delet,
mégis járja minduntalan,
mint alkony az utcát,
mint szürke halál a teret.
Őrizne néma folyópartot,
hidat mely összevarr, cipel,
hogy cölöpjein mindig álljon,
hullámai alatt a távolságot
temesse el.
Elalvás előtt érik az árnyék,
ahogy feketére keseredik
a fán felejtett meggy. Végül
vére varjak csőrén fröccsen,
de csontos magja új életre kel.