Czipott György: Őstenről, rólad
idő horgonyul kérdéseidbe,
hánykódnak lemált napok
feszített napkötélen.
verődnek percek sebezve
varhibákat és születlen
rózsálló dedek ajkait;
hogyanmód is várhatsz,
véregek közé feszülten
enszaros föltámadást?
idődara plasztikfogad élén,
mintha megcsikorrannak
magukbanyíló ajtók;
de cikkafényt muszájolsz
csóvás lámpává egybegyúrni
és rettegőn köpöd csillagok közé
reneszánsz mérgeid.
ősten viharkabátját irigyled,
hisz csak csúszmászni tudsz
eszmék csapásán…,
sosem léssz majdmár úsztudó
vertkalászok halálos
hóarany őrletében.
irigyeld hát ősten viharkabátját,
hisz pőrén vonaglasz
csilló kátyuban.