Mécs László: Emberek vagyunk!
A gyűlölet halálszagú mocsárja
tengerré nőtt és vízözönt csinált,
emberfülekbe zúgja, orgonálja
vadító bűnös szörny-szimfóniáit
s szívekbe plántál förtelmes hínárt.
Ó én is, én is embernek születtem,
de ezt az egy érzést nem ismerem!
Hínárja, habja nem tekerg felettem.
Szívem piros, szabad szirom sajkáján
angyalszárny hajt a poklos tengeren…
Vitorlám hajt és mindenütt megállok,
hol szíveket rothaszt a bús iszap
s szeráfi hangon halkan prédikálok:
Testvéreim, tartsuk meg a parancsot,
mit Jézus a hínár ellen kiszab!
Minden emberfiában önmagunkat
szeressük, mert egy-test-egy-vér vagyunk.
Bejártam a jelent s a messzi múltat,
néztem a haldoklók megtörő szemébe
s egy volt porból vett szívünk és agyunk.
Éva királyi ágyékában lestem:
az első bűnbe hogy harap anyánk
s midőn a rontás átfutott a testen,m
a bűn, nyomor rajtam is átkeringett
s az Isten-átok együtt hull reánk.
Én voltam Ábel, Isten választottja
s a szőrös Káin szinte, szinte én!
Én őrjöngtem míg görcsös bunkósbotja
Ábel arany fejét véresre zúzta
s én bujdokoltam erdők rejtekén.
Én voltam a zsoltáros, híres Dávid
s én leskelődtem, míg kis udvarán
szép Uriásné teste szent csodáit
fürdette és a vágyam megkívánta…
– S bűnbánón sírtam zsoltárok dalán.
Én voltam Júdás és a drága Mester
vérdíjából volt bor, meg ronda tor,
aztán vén fűzfán függtem elnyúlt testtel…
Kakas szavára Péterrel zokogtam
s én voltam a bal és a jobb lator!
Testvér, láttál tengert hajnal hasadtán?
Minden habocska más-más színt mutat:
piros, zöld, kék színt, ében is akad tán
és mégis mind, mind ugyanaz a tenger,
melyen hajók szelnek jövős utat.
Testvér, az Ember-óceán vizében
is minden vízcsepp más-más színt mutat:
Ábel kék, Dávid bíbor, Júdás ében
és mégis mindig ugyanaz a Tenger
s hátán nagy eszmék szelnek szent utat.
Ha gyűlölünk: másban önmagunkat
gyűlöljük, mert egy-test-egy-vér vagyunk!
Bejártam a jelent s a messzi múltat,
néztem haldoklók megtörő szemébe
s egy volt porból vett szívünk és agyunk.
Láttam, ki mindig ember-szívet vágott,
láttam fiától átdöfött anyát,
akasztófán sötét embervirágot,
őrült nőt fojtogatva csecsemőjét
és bosszúból felgyújtott kis tanyát.
Láttam apácát rothadó, ragályos
beteget mosdatni Krisztusért
s míg kint zenélt a karneválos város,
ő mosolyogva halt meg liliomként
a túlvilágon várva égi bért.
Keresztény filmen láttam vad zsidókat
amint verték Jézust vérlázítón;
– szidók filmjén az inquiziciónak
máglyáin égtek a zsidók s a nézik
közt düh tombolt keresztényen, zsidón.
Testvér; én mindent láttam s megbocsátok!
Szánjuk, kit árnyékként a bűn követ
mert testvérünk ő s átka közös átok!
Magyar testvérek, germánok, szlovákok,
csak ki nem ember: vethet ránk követ!
Minden emberben önmagad szeresd:
közös nagy Tenger csöppjei vagyunk.
Ha arcod eddig vad dühtől vereslett,
csontos ököllel verd bűnbánó melled:
hiába, Testvér, emberek vagyunk!!