Valek Tünde: Őrtüzeknek fellobbanó lángja

Kárpátok ölelésében szunnyad
Száz éve alszik a Csodaszarvas
Százéves álom, ahogy kitelik
A szép Szőke szarvas ébredezik
Emeli fejét az esti égre
Agancskoronája ékessége
S a puha csendben, madárszárny rebben
Tollpihe lebben, s kéled e jelben
Megannyi szívben az emlékezés
Trianon némajajú szentjeiért
Távoli falvakban, városokban
Itt-ott halkan, majd egyre hangosabban
Megkondul és zúgva-zúg sok harang
Az elmondhatatlan fájdalom kong
Hegyen, erdőn, folyóvölgyben, síkon,
Bús szarvasom, tartsd ékes fejedet
Agancsod ágain gyulladjanak őrtüzek
Tisztuljon a halvány emlékezet
Teljen meg fénnyel a Kárpát-medence!
Nem búsulásra, újrakezdésre
Összefogásra, örök hűségre
Nem hagyjuk szép nyelvünket elenyészni
Nem hagyjuk szarvasunk messze űzni
Bízzunk hazánkban, bízzunk a családban
Bízzunk Istenben, bízzunk egymásban
Bízunk népeink bölcsességében
Megmaradásunk reménységében
Áldásban, bőségben, békességben!

2020. 05. 29.