Bánfai Zsolt: Talán virág, halak, hálók

a fű meztelensége világít a térképen, mintha valaki
szándékosan kitakarta volna a lázas tájat –
ülj ide a piros padra – hív egy mikulásvirág, mint
parkok erőtlen szobrai, talán így együtt kivárhatnánk
a percet, ösvénnyé vedlett utakon a nagy megtisztulások
idejét, amint egyre biztosabban közeleg –
és te odaülsz mellé, mert elhitted, hogy itt a rágalom is csak
egy idült zárójelentés lehet, netán éles kórtani lelet –
hisz mint kártevő rág lenn a lom, kisiklott a vágányok között
a bizalom, pedig odaát már szabad mezők illatáról
álmodik a szél az elfáradt ígéretek felett
én mindig szerettem egyedül játszani –
talán csak az emlékezés szólít, ha egyáltalán hív még valami –
a fagyos vizekben lebegő halrajok arcát hordod,
könnyű szellők nyaldosta pókhálóban ajkad megremeg
átölel az elragadtatás, a tiszta fény átjár, elfed, mint
a magzatvíz mozdulatlansága, felhajtó ereje;
bennem lüktetsz és én a bársony benned áradok –
vérköreidben lépteim mikroorganikus torlaszok –
militarizált övezetből jövőbe lát a kukoricaföldek szeme
génállományunkban állandósult a spirális süllyedés –
vagy talán ez már a hangtalan végjátékok ideje?

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf