Pelesz Alexandra: Veranda

    A sikoly a falevelekre tapadt. A vér az avarra. Nem a kioltott élet nyoma volt ez. A köldökzsinór nehezen szakadt, a fájdalom szaga beborította a rózsaszín testet. A kétségbeeséstől remegő kezek pólyát kreáltak a fehér, durva szövésű abroszból.
    Nem ezt érdemelné.
    A lassú, erőtlen lépések zaját elnyelte a nedves föld, és a belé rothadni készülő levéltakaró. Nem volt messze a falu. Az erdő határában álló ház verandája már várta az új életet. A groteszk, vérfoltos pólya a küszöbön sírt fel először. Isten áldjont izzadt magából a reszkető kéz. Verejték és vérszag követte, ahogy izmait megfeszítve bevetette magát a fák közti homályba.
    A vérszagot megérzik a farkasok.