Bartalis János: Erdély hegyei intenek

E forró, dús nyárban
megérint halkan egy sóhaj.
Az ősz lehelete vagy a halál tán –
vagy tán csak röpke gondolat.

Megérint és száll hűvösen,
mint galambszárny puhán, észrevétlen.
A kék égből még visszanevet rám,
mint fájó, édes szerelem.

A te lelked jár itt csendben,
az elmúlatlan örök-szép varázs.
Erdély hegyei intenek, a zúgó
fenyvesek, a te két szemed – Kosály.