Szentimrei Jenő: Képeslap a sztánai Csigadombról
Nagyon nyíltkék az ég itt,
Dombok és tölgyesek,
S a tölgyek dombos lombján
Harsány szajkó fecseg.
Fű közt kéken csilingel
Millió kis harang,
Imát hadar a csöndben
Az ér a sás alatt.
Csöndtemplom ez. Szent hűssel
Szívet borongató,
Alig türemlő fodrú
Nyugalmas, tiszta tó.
Bogár- s madárvilágban
Örökös lagzi áll
S örök a tor. Ölyvszárnyon
Kereng fönn a halál.
Itt a vihar se rémít.
A dombra nyargaló
Felleg lerontja mérgit
S már vágtat is, aló!
Vasszürke-zöld uszálya
Más völgy fölött lobog
S nyílzáport küld utána
Az izzó napkorong.
Nagyon nyíltkék az ég itt
És nyájaszöld a táj.
A fák nem nőnek égig
S a fájdalom se fáj.
A zaj elhal a csöndben,
Megfúl a durva szó,
Könnyből harmatcsöpp lesz itt,
Harmatként illanó.
Csak lélegzik köröttem,
Lélegzik s él a lét,
Áldást fakaszt az átok,
Trágyát ad a szemét.
Új zöld sarjad belőle,
A réginél bujább,
De kövületté fagytak
Csúszómászók, csigák.
Így él örök jelenben
Örök jövő és múlt.
A perc a sűrű csendben
Örökúj dalra gyújt.
Nagyon nyíltkék az égi itt,
Nagyon szelíd a csend.
Nagyon kicsiny az ember,
De ember idefent.
1937