Móritz Mátyás: Abitus (Elutazás)

be a lábam nyomát friss és járatlan utakkal hintem
feledve a napokat mik sértettek és összetörtek
örülve az élményeknek mik nem voltak terveimben
egyre erősebbé válva mint ellenszélben a tölgyek
oda hol a reményt és a hitet szem elől nem vesztem
el sem képzelve magamnak szebb napokat és szebb hetet
szinte menekülve onnan ahol eddig gyökereztem
köszöntve a legnemesebb emberbaráti tetteket

túllépve minden bántó szón túl lépve minden intelmen
nem törődbe azzal sem ki a nevem is elfeledte
hogy magamévá tehessem amit eddig nem ismertem
hogy meg ne vénüljek ifjan a vén dolgok közepette
éhezve a szót a vigaszt a derűt és a falatot
éhezve a csodát amit helyettem más sosem él át
feledve a sok kényelmetlen unalmas szennyes pillanatot
kiszakadva önmagamból megjárva a sztratoszférát

ahol érzem nincsen késő hogy el nincsen semmi veszve
ahol a pillanataim szebbé igazabbá lesznek
a maradásomat egyre kívánatosabbá színezve
azokkal kik örömömön irigyen nem hüledeznek
utazni nem érezheti nálam jobban senki késznek
akit ez az élet jobban megviselt és kimerített
úgy teszem ki én most magam minden olyan kísértésnek
ami gazdagítja csak a személyes élményeimet

utánam bárki szaladna utánam bárki is szólna
hogy a saját vétkeiért rám éppen miért haragszik
én csak előre tartok még az időt is felszámolva
egyenesen oda ahol az élet nem telik csak gyarapszik
mint akit nem is érdekel a sors zsarnoki haragja
ahol a reggeleim és nappalaim megáldhatom
hogy tovább tovább forogjon emlékezetem szalagja
elfeledve sértettségem és minden önutálatom

ott ahol nem folytatódik mindig ugyanaz a nóta
eljátszva saját árnyékom és a saját magam holtját
ahol még egy kósza percre sem veszem én fontolóra
hogy más éli énhelyettem a létezés legjobb módját
lerombolva mind az önvédelmemre emelt falakat
hogy álombéli istenként szorítsalak száz karomban
elkerülve kéz a kézben az ismert útvonalakat
hogy megtaláljam önmagam a legutolsó vadonban

2019. Augusztus 17. Szombat
Budapest, Csepel